Könyörtelen,hajthatatlan erővel mozogtak előre a vég felé.Mindennek a vége felé. De ez nem álom volt,és a rémálommal ellentétben nem a saját életemért futottam; annál jóval értékesebb megóvásáért szálltam versenybe.
A saját életem sokkal kisebb jelentőséggel bírt most. Alice azt mondta,elég nagy a valószínűsége hogy ma mind meghalunk.
Lehet,hogy a végeredmény máshogy alakulna,ha nem esett volna a vakító napfény okozta
csapdába;csak én rohanhattam szabadon a napfényes,tömegjárta téren keresztül.
És úgy tűnt nem vagyok elég gyors.
Így aztán nem érdekelt,hogy különösen veszélyes ellenség vett körbe minket.
Amint a mutató elérte az egész órát,remegő tunya lábaim vibrálni kezdtek.
Tudtam,hogy elkéstem -ezért örültem,hogy egy vérszomjas lény várakozik nem messze.
Mert ha elbukom,egyetlen porcikám sem fogja kívánni az életet.
A mutató újra megmozdult,a nap pedig pontosan az ég közepéről sütött le ránk.